A KŐOLAJ- ÉS FÖLDGÁZTÁROLÓK KUTATÁSA

Felszíni geofizikai vizsgálatok

Az igen drága fúrásos kutatás megalapozására, a mélybeli szerkezetek kimutatására a felszíni geofizikai mérések szolgálnak.

A geológusok megfigyelték, hogy a szénhidrogéntelepek jelentős része a földkéreg gyűrődése által keletkezett boltozatokban, vagy a földkéreg törése, és elmozdulásai révén keletkező csapdákban helyezkedik el. Ezek a képződmények felszíni geofizikai módszerekkel kimutathatók.

7. ábra: Kőolaj- és földgáztároló csapda típusok.

Amikor báró Eötvös Lóránd fizikus, aki az általa feltalált torziós ingájával a nehézségi erőteret vizsgálta, a következőket javasolta geológus kollégáinak:…” -aki gázokat tartalmazó antiklinálisokat (boltozatokat) keres, nem szabad, hogy elmulassza a torziós ingák megfigyeléseiből adódó következtetések levonását…”

Eötvös műszerével és méréseivel a gravitációs kutató módszer alapját teremtette meg, amely az egész világon a gyakorlati kutató geofizikának első sikeres módszere lett.

A gravitációs mérések segítségével kimutathatók a felszín alatti boltozatok, mivel a felboltozódás következtében a nagyobb sűrűségű, mélyebben fekvő formáció közelebb kerül a felszínhez, és ez az Eötvös ingával, vagy graviméterrel kimérhető.

Az Eötvös inga első használatára 1916-ban az Egbell-i (ma Gbeli, Szlovákia) mezőben került sor.

Magyarországon az első nagyobb szénhidrogéntelepeket felfedező kutatófúrásokat Budafapusztán  Eötvös inga, Nagylengyelben gravitációs mérési eredmények alapján tűzték ki.

8. ábra: Boltozatok kimutatása gravitációs módszerrel. (JUHÁSZ Á. 1979.)

9. ábra: Az Eötvös-inga.

A másik, - ma a legelterjedtebb - a szeizmikus módszer, amikor a földrengéseket vizsgáló obszervatóriumi mérések tapasztalatai alapján mesterséges rengéshullámokat keltenek, és ezek visszaverődési viszonyaiból meghatározzák egyes rétegek határait. A kőzettani, a töréses és eroziós csapdák kimutatására elsősorban a szeizmikus mérések alkalmasak.

10. ábra: A szeizmikus módszer alkalmazásának elvi vázlata. (JUHÁSZ Á. 1979.)

A rengéshullámokat korábban robbantással, ma már leggyakrabban vibrátorokkal hozzák létre. Amikor a felszín különböző pontjaiban keltett rengéshullámok olyan réteghatárhoz ( pl. egy formáció felszínéhez ) érkeznek, a terjedési viszonyok lényegesen megváltoznak, részben megtörnek, és továbbterjednek a következő réteghatárig.

A visszavert rengéseket, (reflexiókat) geofonokkal érzékelik, elektromos jelekké alakítják, amelyek kábeleken egy műszerkocsiba jutnak. A robbantás pillanatának, és a beérkezés idejének rögzítése által a hullám terjedésének az ideje megállapítható. A feldolgozás során, az egyéb úton meghatározott átlagos terjedési sebesség és a szeizmogrammon rögzített beérkezési idő ismeretében, a formáció mélysége kiszámítható. A szeizmogrammok összességéből az adatfeldolgozás végén előállítható a szeizmikus szelvény, a szelvényekből pedig a formáció szintvonalas térképe, amely a fúrópont kitűzés fontos kelléke.

A 90-es években az egyre bonyolultabbá váló kutatási feladatok szeizmikával történő végrehajtása, a módszer teljes megújulását igényelte. A megújult változat a 3D ( háromdimenziós) jelzőt kapta. A terepi műszer a korábbi 6-10 geofonos méréseket meghaladva, akár 1000, vagy ennél is több ponton végez egy időben észlelést. A feldolgozás nagykapacitású számítógépeken történik, az értelmezés pedig összetett – geológus, geofizikus, tárolómérnök – csapatmunkát igényel.

11. ábra: 51.000 font csúcsteljesítményű digitális szabályozású vibrátor.

12. ábra: A robbantásos terepi mérés berendezései.

13. ábra: Modern műszerkocsi belseje 3D-s mérés közben.

14. ábra: Sűrű, 3D-s mérési eredmények alapján szerkesztett nagyfelbontású, szabályos térbeli rácsháló szerkezetű hasáb, amelyen érzékelhető a modern szeizmika teljesítőképessége, és az adott helyen a földtani felépítés bonyolultsága. 

 Vissza   TARTALOM   Tovább